Családi bölcsődénk:
Az otthoni légkörhöz mind adottságokban, mind érzelmekben maximálisan alkalmazkodó helyszínt törekszünk biztosítani a gyermekeknek, hiszen ez lesz a szülőtől való elszakadás legelső lépcsőfoka.

A csoportokba 8 gyermeket fogadunk, így:
• lehetővé válik az egyénre szabott foglalkozás
• ritkábbak a fertőzéses megbetegedések, mint egy nagy létszámú (állami) csoportban
• a családias hangulatban hamarabb otthonosan érzik majd magukat a gyermekek

Szakképzett gondozónénikkel a bölcsődék napirendjéhez hasonlóan vállaljuk féltett gyermekének felügyeletét. Mindent elkövetünk, hogy az apróságoknak felhőtlenül boldog napokat szerezzünk: rengeteg fejlesztő-, és társasjátékkal, szerepjátékokhoz való eszközökkel, labdákkal, színezőkkel kötjük le a figyelmüket. Sok időt töltünk a szabadban is: a kertben homokozó, csúszdák, libikókák, motorozásra alkalmas terület vár minket. 

A Gesztenye Gyerekház vezetője: Eszter

Sokan már nagyon jól ismerik, hiszen hat saját gyermeke mellett városunk sok-sok gyermekével és családjával járt már együtt óvodába, iskolába, délutáni foglalkozásokra. Ő fogad majd benneteket ha ismerkedni jöttök hozzánk, ő segíti majd a beszoktatást, és ő nyugtatja meg az aggódó szülőket, hogy a gyermeküket a legjobb kezekben hagyták.
Ő szervezi meg a hétköznapjainkat legyen szó az étrendről, beosztásokról, programokról, vagy a havidíj befizetésről. Bármilyen kérdés esetén keressétek őt bizalommal: 06 70 455 3310

1.) Szellő csoport:
1-2 éves gyermekek számára, rendszeresen akár heti pár napra is igénybe vehető.
A "kiscsoportunkba" már tipegő kortól várjuk a legkisebbeket, koruknak megfelelően kialakított biztonságos csoportszobában, rengeteg mókával, mondókával, öleléssel és babusgatással.
A legfontosabbnak azt tartjuk az ilyen piciknél, hogy egy szeretetteljes, átölelő meleg környezet várja őket, ahol biztonságban és boldogan tölthetik a szülőktől való leválás első időszakát. Egyszerre csak egy gyermek szokik be, így garantálva, hogy mind babának, mind anyának meg tudjuk adni a kellő időt is figyelmet a beszoktatás alatt.
A legkisebbek egész nap Brigi és Anikó kitüntetett figyelmét élvezhetik. Ahogy cseperednek és ügyesednek fokozatosan kerülnek át a "nagyokhoz", és vonjuk be őket a foglalkozásokba, programokba.

Csoportvezetőnk: Brigi (segítője Anikó)

Brigi igazi tyúkanyó típus, terelgeti, óvja, félti, szeretgeti a rábízott gyermekeket. Rengeteget mosolyog, mesél és nyugalma mindenkire átragad.

Anikó lendületes fiatal gondozónénink, aki karakán határozottsággal tanítgatja a napirendet és folyton olyan kézműves ügyeskedésen töri a fejét, amit már az apró gyerekeinkkel is szépen meg tudunk csinálni. 

2.) Napsugár csoport:
2-3,5 éves (óvodai kiscsoportba távozó) gyermekek részére Sziszi és Anna gondozónénikkel.
A nagycsoportban a gyerekeket színes, vidám, mókázással teli programokkal várjuk. Naponta fejlesztő foglalkozásokkal színesítik a kis Gesztenyék hétköznapjait (kézműveskedés a finommotorika és az ábrázolás fejlesztésének érdekében, mozgásfejlesztő torna, beszédfejlesztés, zenebölcsi és angol). 

Csoportvezetőnk: Sziszi (segítője Anna)

Ő az aki mindenkiről tudja mi a kedvenc állatkája, hogyan szereti ha elaltatják, mi a kedvenc étele, és mit kell tenni ha valakinek rossz kedve lenne. Hihetetlen kedvességgel és kifogyhatatlan türelemmel fordul egész nap a gyermekekhez, akik ezt rengeteg mosollyal és öleléssel hálálják meg. Minden napra van egy-egy új ötlete, hogy mit hogyan kellene jobban, szebben, varázslatosabban csinálnunk.

Anna igazi nagymama a bölcsiben, minden reggel ő fogadja az először érkezőket. Vég nélkül mesél, minden homokfagyit örömmel fogyaszt el, és ő készíti elő az ételeket így a hasukat szerető bölcsisek méginkább szeretik Őt.  

 

3.) Angol-magyar kéttannyelvű csoport Sárával

2022. szeptemberétől kétnyelvű csoporotot indítunk Sárával, az angol tanárnénivel. Sára évekkel ezelőtt dolgozott már a bölcsinkben, majd második kisfia érkezése miatt otthon maradt 3 évig. Sára délelőttönként lesz velünk, 8.30-12.30-ig csak angolul beszél majd a kis csoportjának gyermekeivel. 

Napirendünk:

7.30-9.00 Érkezés, reggeli
9.00-10.00 Irányított foglalkozások, az aktuális tematika szerint
10.00 Tízórai
10.30-12.00 Játék (jó idő esetén a kertben, rossz időben bent a Gyerekházban)
12.00 Ebéd
12.45-15.00 Pihenés
15.15 Uzsonna
15.30-17.00 Játék, szülők várása

Az irányított foglalkozások tematikája tájékoztató jelleggel:
Az egyes témákkal 4 hetet foglalkozunk (ennyi idő alatt rögzülnek a szavak, emellett változatossá tesszük a heteket).
Szeptemberben például az ősszel, a színekkel és a formákkal foglalkozunk. Rajzolunk, ragasztunk őszi faleveleket, gesztenyebábút készítünk, megtanuljuk a formákat és a színeket.

4.) Délelőtti játszócsoport: Aki csak fél napot szeretne nálunk tölteni, ajánljuk délelőtti játszócsoportjainkat:
· Naponta 7.30.-12.15
· Napi 3x étkezéssel (reggeli, tízórai, ebéd)
· Naponta fejlesztő foglalkozásokkal 
Ajánljuk:
· Azoknak a „nagytesóknak” akik még otthon vannak a kistestvérrel és anyával, de heti pár alkalommal vágynak más gyerekek társaságára is.
· Azoknak a családoknak ahol nem szükséges megoldani az egész napos felügyeletet, de szeretnének a gyermeknek tartalmas délelőtti programot biztosítani.
· Akik készülnek az óvodára, és fokozatosan szeretnék biztosítani a gyermeknek a szülőtől való elszakadást és a közösséghez való beilleszkedést.